A Bayern München játékosa a magyar válogatott ellen öltötte fel 28. alkalommal a Squadra Azzurra mezét. A 30 éves csatár a Puskás-stadionban megrendezett találkozón akár jubilálhatott is volna, a taljánok előző két találkozóját azonban lábszársérülés miatt elmulasztotta.
A Bayern sztárjával még a magyar-olasz (3-1) meccs után beszélgettünk...

- Milyen érzésekkel jött Budapestre?
- Mindig szívesen jövök a válogatottba. Számomra a kék mez viselése becsületkérdés, és amíg Donadoni számít rám, jövök. Nem tartok attól, hogy azért, mert a nyáron Németországba igazoltam, megváltozik a pozícióm a nemzeti csapatban. A keretbe kerülésért mindig komoly a verseny, ugyanis sok jó csatár játszik Olaszországban. A célom, hogy jól teljesítsek, és termeljem a gólokat. A döntés aztán, hogy a válogatottban kik szerepeljenek, már a szövetségi kapitányra tartozik.
- Magyarországon most csak egy - felejthető - félidőt játszott, klubjában viszont mindkét bajnokin betalált, gólpasszokat adott, büntetőt harcolt ki... Mi a titka a gyors beilleszkedésének?
- Nem számítottam arra, hogy rögtön az elején belelendülök. Még vannak gondjaim, mivel a nyáron több hetet kihagytam, és időre van szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem a formámat. A jó kezdés fontos, de meggyőződésem, hogy ennél többre vagyok képes.
- Mit vár szombaton a Hannover ellen?
- Győzelmet. Az, hogy szerzek-e gólt, csak másodlagos szempont.
- Csatártársa, Klose sérülése mennyiben hátráltatja önöket?
- Sajnálatos, hogy Miro megsérült. A csapatunk azonban elég erős ahhoz, hogy kompenzálja a hiányát.
- Bírni fogja végig a budapesti meccs után?
- Kissé kimerült vagyok... Azonban elhatároztam, hogy legyőzöm a fáradtságot. Klose hiánya miatt is fontos ez a csapatnak.
- Mit gondol a bajor szurkolókról?
- A drukkerek igazán megleptek. A Bremen-meccs utáni ünnepléskor egy kicsit olyan érzésem volt, mint Olaszországban.
- Hogy tetszik önnek a müncheni élet?
- A barátaim és válogatottbeli csapattársaim sokat faggatnak arról, hogy hányadán állok, illetve hogyan érzem magam az új környezetben. Az egyetlen dolog, ami miatt hiányérzetem van, az az, hogy a családom nincs mellettem.